A díjlovaglás
A díjlovaglás nem szemellenzős idomítást, hanem a ló tornáztatását jelenti. Célja, hogy az állat kezessé váljék, és kellemes lovaglás essék rajta. Az egyes lovak kiképzésének alapját ezért a betanítás (idomítás) képezi - legalábbis ez lenne helyes.
A görög tábornok, Xenophón (Kr. e. 435-355) elsőként ismerte fel ennek jelentőségét, és a lovaglást tudománynak, művészetnek tartotta. Erre vezethető vissza az európai reneszánsz lovagi mozgalma, melynek során a "klasszikus" lovaglás kialakult - ez szolgál a mai kiképzés alapjául. Eme alapelveknek megfelelően képezték ki az adott nemzet lovainak és lovasainak elitjét képviselő lovasságot.
A klasszikus ibériai kiképzés eredményeképp, melyet olyan idomárok fémjeleztek, mint Pluvinel és de la Guériniére, a ló mozgása inkább magas, mint széles (térnyelő); és ez a mai versenysportban nem kívánatos.
|